J. Nagy András - Feltáruló város II. - Knoll Galéria

J. Nagy András középgenerációs kortárs fotográfus, aki 2014-óta többedik egyéni kiállítását jegyezi. J. Nagy munkásságát két dolog befolyásolja erőteljesen: kisgyermek korától számtalan országban élt és alkotott, illetve dokumentarista- és street fotósként főképp hátrányos helyzetűeket választ témájául.

Már a cím elárulja, hogy a kiállítás folytatása egy korábbi sorozatnak, de amíg az előző kiállítása Budapest utcáin játszódik, addig a "második rész" külföldi városok utcáit, tereit mutatja be. De milyen tereit! Aluljárókban, metróban, munkáskerület villamosmegállójában, gyártelepen, szeméttelepen, alsó osztálybeli ház belső udvarában járunk. Csupa olyan helyszínen, ahol mi magunk nézők nem tartózkodnánk sokáig, olyan tereken, amelyeket szívesen kerülünk.

A képek cím nélküliek, ezzel a alkotónak megvalósul az a szándéka, hogy nézőként nem tudjuk a konkrét helyszínt, a kép mögötti valós történetet. A kép szabad értelmezését teljesen ránk bízza, azt, hogy kinek mit jelent egy-egy kép, kiben milyen hangulatot, élményt csal elő a látvány - ezek mind a mi értelmezésünkön múlnak.

A kiállított képek nemcsak a nyomasztó, elhagyatott drámai helyszíneken keresztül kapcsolódnak össze, hanem a kidobott, már semmire nem használható tárgyakon keresztül is.

Szemét, felhalmozott lom, gyártelepi magány jelenik meg a képeken, a mulandóság érzésére   grafitik, málladozó falak erősítenek rá.

Feltáruló város II. hangsúlya ezúttal nem a társadalmi perifériára szorult emberen, hanem a kiselejtezett tárgyakon és az értéktelenné vált, üres tereken van.

Csak a fotósorozat vége felé jelenik meg a kiszolgáltatott ember egy-egy hazafelé tartó munkásember, fáradtan robotoló vagy éppen megpihenő melós képében.

Az erős hangulati jegyeket a fekete-fehér színvilág, markáns kontraszt, az avantgard szerű fényhatások és fényviszonyok alakítják. A képi elemek egyforma hangsúlyt kapnak a fotókon, a nagy üres felületek, geometrikus formai játékok, a vonalak struktúrájából adódó rideg szabályosság minden képen visszaköszön. 

Nem tudjuk, hogy térben és időben hol járunk, mert nem ez a fontos. Amíg az üresség, a kiúttalanság gondolatai kavarognak a fejünkben, a pusztulás képei felvetik bennünk a kérdést: mi az értékes és mi nem, legyen szó akár a minket körülvevő élettérről, akár naponta használt tárgyakról. 

Fodor Cini